Minden, amit a narancsbőrről tudni akartál! – A nehézfegyverek

Ezeket vesd be a narancsbőr ellen!

Már nem csak vágyakozhatunk a tavasz után, végre elérhető közelségben van, amit a napsütéses időszakok sűrűsödése is jelez számunkra. Ennek örömére gondoltam vágjunk bele a narancsbőr témakörébe. Múlt heti cikkemben a narancsbőr kialakulásának okait vettem sorra. Ma a lehetséges megoldásokat szedtem nektek csokorba. ( A sorrend nem fontossági.)

Vízfogyasztás: Tudom, sokaknak nehéz, és nem is veszik komolyan ezt a lépést, de ebben a listában is kiemelkedő helyen áll a megfelelő mennyiségű víz fogyasztása. A folyadék meggyorsítja a nyirokkeringést, és elősegíti a salakanyagok gyorsabb kiürülését. Ha a vizet felturbózod reszelt friss gyömbérrel, uborka karikákkal, citrommal isteni frissítőd lesz, ami nem csak itatja magát, de a zsírégetésedet is fokozhatod.

Étkezés: Cukros, finomlisztes, zsíros, tartósítószerekkel tömött, előre gyártott, konzerv élelmiszereket kerülni, ellenben egészségeset naponta 5x étkezni. A könnyebb emésztés érdekében sok rostot fogyasztani, minden falatot fontos alaposan megrágni.

Zsírégető élelmiszerek, táplálék kiegészítők, gyógyteák:

Mint már utaltam rá, anyagcserénket, vagy a zsírégetést felgyorsíthatjuk, különböző táplálékkiegészítők, mint például L-karnitin, cink vagy a zöld tea fogyasztással.

Az A-vitamin, az egyéb vitaminok, a zöld tea, és a szőlőmag védik és serkentik az elasztin termelést, a C-vitamin vagy a szilicium a kötőszövetet erősíti, a kollagén-kúra szintén a bőrnek tesz jót.

( Bükki Füves-Gyuri bácsi tippjei narancsbőrre: „Reggel éhgyomorra javaslunk egy csésze diófalevél, másnap pedig egy csésze csalánlevél teát 6 héten át. A kúra tisztító hatású. Napközben igyanak 1-3 csésze fürtös menta teát, ez is segíthet, valamint 3 naponta egy csésze fehér fagyöngy teát. Amezei zsurló veseműködést segítő, kötőszövet-erősítő hatása miatt kedvelt szer. „)

A csalán a legerősebb vértisztító hatású gyógynövény. Kiűzi a szervezetből a mérgeket, mivel vízhajtó hatású is, az újra a keringésbe került salakanyagok a megnövekedett vizeletmennyiséggel gyorsan távoznak. A csalán tisztítja az egész emésztőrendszert, és erősíti az ellenállóképességet is.

Mozgás/ Sport: A rendszeres sport sokat segít a bőr feszesítésében. Az erősítő, alakformáló gyakorlatok az izmokat teljes hosszában erősítik és nyújtják, fokozzák a vérkeringést, ezáltal pedig a kötőszövet vérellátása javul, több oxigénhez jut, és jobb tápanyagellátást biztosít a sejteknek, amitől a bőr feszesebbé válik. Hosszútávon a jóga is jó hatással van a narancsokra. Ha a sportolást is megdobnád egy turbó krémmel, akkor ezt a terméket ajánlom: GUAM Fangocrema Activity Day

Ha pedig a sport/ruházatban is hatásosat keresel, ezt ajánlom: GUAM EMANA technológiával gyártott algás ruházat

Bőrradír:

Célszerű a bőrünket hetente egyszer leradírozni, hogy megkönnyítsük a hatóanyagok bőrbe jutását. Otthon is készíthetünk bőrradírt, mondjuk kávézaccból és olívaolajból. Ha nincs időnk a kevergetéssel bajlódni, és rögtön olyan bőrradírt keresünk amik a narancsbőr elleni hatóanyagokat is tartalmazzák akkor őt ajánlom: GUAM Algás testradír

Vérkeringés javítása/Masszírozás:

Naponta egyszer a problémás területeket bemasszírozni. A masszázs segíti a vér-, és nyirokkeringést, így az érintett terület vérellátása és oxigénellátása javul. Ennek következményeként fokozódik a salaktalanítás és felgyorsul a sejtanyagcsere. A masszírozás hatására a zsírszövetek fellazulnak, így a zsírsejtek elszállítása és lebomlása is könnyebbé válik. Ha időnk engedi a masszírozás hatékonyságát elősegíthetjük köpölyözővel, vagy fóliázással is. A megfelelő krém kiválasztásával is sokat dobhatunk a hatékonyságon.

Tekercseléshez ajánlott narancsbőr termékeink:

45 perces algás iszap:

GUAM Sokoldalú algás iszap

Ha gyorsabb megoldásra vágysz 15 perces gyors algás iszap:

GUAM Azione Rapida algás iszap

Hideg-meleg váltó fürdő:

A zuhanyzást gyors hideg meleg váltakozó fürdővel kiegészíteni (fontos: mindig hideggel zárjunk!). Fokozza a vérkeringést, gyorsítja az anyagcserét, és elősegíti a méregtelenítési folyamatokat is. Simábbá, feszesebbé, kontúrosabbá teszi a bőröd. Ha időnk engedi bőrünket lufa szivaccsal átdörzsölni az a hab a tortára. A „cseresznye” a tortán pedig lehetne mondjuk ez az algakivonatos zöld teás, gyömbéres finomság:  GUAM Vital Shower

Szauna /Infraszauna:
méregtelenítő hatása kiválóan kiegészíti a narancsbőr elleni harcot. Segít a méregtelenítésben, és a salakanyagok problémás területeinkről való távozását is meggyorsítja. Fogyókúra általában azért nem megoldás önmagában a narancsbőrre, mert a sejtekben rekedt anyag fő tömege nem zsír, hanem víz. Szerencsére az izzadást nem tudja elkerülni a kis genyó! 🙂

Ha szaunában bevethető csodaszerre vágytok ezt a shea vajasat ajánlom: GUAM Inthenso bőrradír vaj

 

Csökkentsd a bevitt káros anyagokat:
Ha magas az ösztrogénszinted sanszos, hogy narancsbőrös vagy, még akkor is, ha súlyod és életmódod ezt nem indokolja (lásd pl. én). Ha nagyobb a baj, jobb, ha orvos vagy hormonspecialista lát. De addig is kerüld az ösztrogénnövelő ételeket (a mai növekedési hormonnal kezelt csirkék is ilyenek, de a fehér-cukor és a szója sem a barátunk)!

Jól teszed, ha átnézed a fürdőszobádban található kencéidet is. Sajnos rengeteg illatszerhez előszeretettel adagolják a parabén nevezetű adalékanyagokat, amik szintén ösztrogénnövelő hatással bírnak. A kozmetikumok a bőrre kenve azonnal felszívódnak és a káros anyagok azonnal a véráramba jutnak. Ezek hosszú távon nem csak esztétikai problémákhoz, de komoly betegségekhez is vezethetnek.

Ha érdekel bővebb bejegyzésünk a témában itt találod: Ezeket sose kend magadara!

Méregtelenítés:
Akármennyire is odafigyel az ember, a káros anyagok akkor is bejutnak a testünkbe. Lassítják főbb szerveink működését. Jó tud lenni néha egy kis méregtelenítés, vagy tisztítókúra, de sokat jelent a heti egy gyümölcs/zöldség nap, vagy húsmentes napok beiktatása.

Előfordulhat az is, hogy a máj nem tudja megfelelően semlegesíteni és kiüríteni az ösztrogént. Ez is fokozott narancsbőrt eredményezhet. Ezt speciel még én sem tudtam, viszont azt igen, hogy létezik kifejezetten májméregtelenítő kúra. Kedvet is kaptam hozzá, hogy ismét megcsináljam.

(Én ezt ismerem. Két napos történet, megéri megcsinálni. https://napidoktor.hu/korkep/majtisztitas/ )

Csodás Tavaszvárást nektek!

Bánovics Marcsi, a GUAM Magyarország Szépségnagykövete